Maga a tengerpart

...

Szép. Gyakorlatilag reális esélyek voltak arra, hogy a zsaruk elkapjanak. Még szerencse, hogy időben leléptem. Ahogy hallottam egy tűzharc alakult ki. Miféle pancserek mennek bele ilyesmibe? Ennyi. Végeztem a "csapatmunkával." Ez van, ha egy kicsit is másokra hagyatkozom, úgy tűnik tényleg mindent a legapróbb részletekig nekem kell elintéznem. Leültem a homokba és a királykék eget bámultam. Egy spanglit gyújtottam meg, hogy teljesen megnyugodjak. Elvégre a majdnem messze van az igen-től. Lassan fújtam ki a füstöt és élveztem, hogy távol vagyok a várostól. Szerettem volna, ha kívülről nézhetném önmagam, mintha csak egy film lenne az egész és nem befolyásolna semmit a végkimenetel. Csakhogy ha kilépek az illúziók mögül, ez az életem, amit nem lehet csak úgy sutba dobni.

Végre lazíthatok. Habár meg kell hagyni ez a bank rablás nem minden napos Rainwalls-ban, de nem is bánom, hogy így alakult, hisz lesz mit írni az újságoknak és 1 dollár sem hagyta el a széfet. Ezért szeretek én rendőr lenni.Teljesen elmélyedtem a gondolataimban, miközben sétálgattam és a tenger hullámzását figyeltem. De a gondolataimból egy kövön ülő fiatal lány rántott vissza. Hirtelen nem tudtam azonosítani kilétét, de amint közelebb értem már derengett valami. Őt is láttam a bankban, viszont, amikor már mindenki a rendőrautóban ült, többek közt Brian, a fővezér, őt nem láttam sehol. Közelebb mentem, hozzá, hisz kíváncsi voltam rá.- Nem egészségtelen ez egy kicsit?- kérdeztem tőle, hisz éppen dohányzott. Látszott rajta, hogy még a húszat sem töltötte be, de mégis érettebbek tűnt a többi hozzá hasonló tinilánytól.

Apró füstfelhőket fújtam és ki akartam üríteni a fejem. A régóta áhított csend azonban nem tartott sokáig. A hátam mögül érkező hang hallatán, erőteljesen meg kellett feszülnöm, hogy ne rezzenjek össze, ezért is nem szoktam elkalandozni. Felvontam a szemöldököm és lassan megfordultam. Egészen biztos voltam benne, hogy a férfi ott volt a bankban. Még az is lehet, hogy rendőr, azonban engem reményeim szerint nem tud semmilyen módon összekötni Brian-el.
- Inkább ez, mint, hogy a szmog nyírjon ki.- válaszoltam nyugodtan és kicsit sem zavartattam magam, mélyet szívtam a cigiből. A szemem egy pillanatra megállapodott az arcán, határozott vonásai voltak és a tekintetében ott bújkált valamifajta állhatatosság.

Egy laza mosoly kúszott az arcomra, hisz a maga módján, de igaza volt.-Apropó Chris vagyok.- mutatkoztam be illedelmesen és kezet nyújtottam neki. Hogy miért nem a a teljes nevemet mondtam, pedig mindig azt szoktam, magam sem tudom. Teljesen más lány volt. És most itt nem a külsőségekre gondolok.(habár meg kell hagyni, szemre való csajszi)Az tuti, hogy nem rendőr és bankba sem azért ment, hogy holmi számlákat fizessen. De akkor miért volt ott? Lehet a bankrablás egyik láncszeme volt? De akkor miért nem tartóztattuk le? Kérdések milliói cikáztak az agyamban. Viszont most nem vehetem elő a bilincsemet és nem mondhatom azt, hogy 'Le vagy tartóztatva, mert láttalak a bankban'. Csak egy megoldás van, mégpedig közelebb férkőzni hozzá és talán segítségével másokat is rács mögé juttathatunk. Habár már érzem, hogy kemény dió lesz.

Nem tudom mi zavart jobban, hogy a férfi erkölcs rendészkedik nekem, vagy hogy megzavarta az öt perc nyugimat. Egy hangtalan sóhajjal túlléptem ezen és mosolyogva mélyesztettem kék tekintetem az övébe. A szokásos álarc amit felveszek akármikor bármilyen kontextusba keveredek ismeretlen emberekkel.
- Effy.- fogtam meg a kinyújtott kezét, miután bemutatkozott. Kicsit úgy éreztem mintha feszengene, talán más terepre lépett mint amit megszokott, ez kifejezetten szórakoztatott. Némán vártam, hogy vajon egy vallatás közepébe csöppenek itt a homokban ülve, vagy esetleg "ismerkedünk". Volt egy sejtésem, hogy zsaru, de csak amolyan tétova gondolat még akár tévedhetek is. Bár emberismeret tekintetében nem nagyon szoktam.

Láttam, ahogy elgondolkozik, közben 1-2 slukkot szívott. Biztos vagyok benne, hogy sejti rendőr létemet, hiszen nem vagyok az a tipikus közember, akit mindenhol látni. Lehet, túl egyértelmű, hogy a törvény őre vagyok, ami természetesen nem okoz gondot nekem, hisz így minden emberben van egy kis tartás és tisztelet.
-Nos Effy, mivel foglalkozol?- kérdeztem kíváncsian, hisz teljesen biztos voltam benne, hogy nem a tanulás teszi ki élete nagy részét. Főleg, hogy a bankban is láttam ma. A kérdésem mögött nem feltétlen faggatózás bújik meg, hisz tényleg érdekelt mivel is foglalkozik. Minél közelebb kerülök hozzá, annál könnyebb lesz kiszednem belőle a részleteket.

Elmosolyodtam a kérdésen, rögtön bele a közepébe. "Hazudj!" suttogta határozottan a kis hang a fejemben. De volt valami fura késztetésem, hogy ne találjak ki semmilyen fedősztorit. Természetesen nem kívántam bevallani, hogy bérgyilkosként dolgozom. Bár valahol tudatalatt kíváncsi lettem volna a pillanatnyi tekintetére, csak iszonyúan nem éri meg. Viszont azt sem mondhattam, hogy iskolába járok vagy bármi hasonló és majdnem biztos, hogy nem is hitte volna el.
- Amolyan szabadúszó vagyok. Néha segítek itt-ott.- eltenni láb alól néhányakat. Burkolt igazság, mégsem kéne megvezetni egy mélyen tisztelt rendőrurat.
- És te?- kérdeztem, közben figyelve az arcizmai minden rezdülését, bármilyen apró jelét kutatva annak, hogy nem mond igazat.

Vártam, hogy befejezze a mondatot, de nem tette. biztos voltam benne, hogy valamit elhallgat előlem, de ez természetes , hisz én sem tárom ki minden titkom egy idegennek. De ha ő sem, akkor én sem...
-Úszómester vagyok.- mondtam és mutattam a tőlünk nem messze lévő fehér bódéra. Dió héjban igen is sokban hasonlít a 2 munka egymáshoz. Az emberek védelme a cél.Arról nem beszélve, hogy a testalkatom is megvan hozzá. Nem is füllentettem nagyot. Mosoly kúszott az arcomra és elkezdtem tovább faggatni, miközben az arcát fürkésztem.-Egyedül élsz?- kérdeztem kíváncsian, habár a válsz csakhogy nem egyértelmű volt.

Egy halvány mosoly mögé rejtettem a véleményem. Az életem tettem volna rá, hogy nem úszomesterként tengeti mindennapjait. Nem mintha nem lenne alkalmas a feladatra, de valahogy sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy drogkereskedők után rohangál a sikátorokban, minthogy piros fürdőnadrágban embereket húzkod fel a motorcsónakjába.
- A szüleimmel laktam, de gyakran költözöm, szóval jelenleg igen.- válaszoltam nyugodtan. Valójában fogalmam sincs mi van velük, de biztos vagyok benne, hogy már túltették magukat rajtam. Na jó, remélem.
- De nem kéne fuldoklókat mentened, ahelyett, hogy itt beszélgetsz egy elcseszett csajjal?- kérdeztem, miután eldobtam a spanglit.

Csak remélni tudtam, hogy elhiszi az úszómesteres sztorit.
Ahogy hallgattam egyre jobban körvonalazódott bennem, hogy milyen lány is lehet valójában. Amolyan lázadó típus, aki megy a saját feje után, senki véleményét nem kéri ki. De ha esetleg bajba kerülne az egyetlen személy, akire számíthat, az saját maga.
-Az elcseszett csajon kívül én senkit nem látok a víz közelében.- feleltem a kérdésére, amiből arra tudtam következtetni, hogy súlyos önértékelési problémákkal küzd.
- És élvezed ez a szabadúszó életet?- kérdeztem kíváncsian majd a tekintetem a szemeire vándorolt. Láttam rajta, hogy érzelmek és gondolatok százai cikáznak a fejében.

Lehet, hogy egy másik napon, egyszerűen csak felállnék és valami idióta szöveggel leráznám, de most még ehhez sem éreztem magamban elég erőt. Próbáltam megfejteni a férfit, miközben ő valószínűleg engem elemzett.
Talán már el is merültek.- akartam mondani, de inkább hallgattam, mert úgy ítéltem meg, kicsit pszichopatán hangzik. És ezt nem nagyon engedhettem meg magamnak jelen pillanatban.
Élvezem? Majdnem felnevettem, de ahhoz túl szomorú lettem. Persze vigyáztam, hogy az arcom rezzenéstelen maradjon.
- Néha amikor megkapsz valamit amit szeretnél, rájössz, hogy másra van szükséged. De akkor már túl késő és azzal kell gazdálkodnod ami még a tiéd.- válaszoltam, rébuszokban, de túl őszintén.

Csendben ültem Effy mellet és miközben figyelmesen hallgattam a tenger hullámzását figyeltem. Nem vagyok érzelgős pasas, sőt, ahogy lehet minél jobban próbálom egy maszk mögé rejteni az érzéseimet és biztos meggyőződésem volt, hogy Effy is ehhez hasonló lány. De most őszinte volt, ami kicsit meglepett. Őszintén elmondta, hogy mit érez és mit gondol a körülötte nyüzsgő világról, amiről nekem is megvolt a magam véleménye.
-De akkor miért? Miért ezt választottad.?- erre kíváncsi voltam. A dolgok miértjére. Lehet nem volt választása, de akkor is ha nagyon akarta volna, megváltoztathatta volna. De nem ítélek elsőre, inkább megvárom, hogy elmesélje, már ha elmeséli....

Nem, nem akartam beszélni a gödörről amiben voltam és arról sem, hogy hogyan is jutottam ideáig, ahol jelenleg tartok.
Valójában nem is tudom ki vagyok, csak úgy lézengek és teszem amit kell. Talán nem azzá váltam aki régebben lenni szerettem volna és nem mondhatom, hogy megbarátkoztam önmagammal. De elfogadtam.
- Életművész vagyok.- feleltem hamis mosollyal- Igazából a szabadúszás nem is olyan rossz.- hazudtam, de a józan eszem azt súgta, hogy nem kéne kiteregetnem a lapjaim valakinek aki úszómesternek mondja magát.
- Na és te? Mi motivál?- tettem fel a kérdést. Egyrészt, hogy eltereljem a beszélgetés magamról, másrészt, hogy halljam valaki véleményét aki tudja mit akar kezdeni magával.

Életművész? És nem is olyan rossz?! Hé csajszi, hülyének nézel? Akármennyire is akar közömbös vagy éppenséggel hamis mosoly mögé elbújni nem fog menni. Ennél jobban ismerem az embereket. Habár, mondom ezt én, aki úszómesternek vallja magát....
-Hogy mi motivál?- kérdeztem vissza rezzenéstelen arccal.- Jól esik hősnek lenni, ha valakit megmentesz a haláltól.- és ez így igaz. Rendőrként is büszkeséggel tölt el, ha a tettest rács mögött tudhatom.
-És soha ne gondolkoztál azon, hogy pályát kéne változtatnod?- kérdeztem kíváncsian, habár a válasz talán egyértelműnek tűnt...

Lassan bólintottam. Oké, majdnem profi abban, hogy elhitesse velem az ellenkezőjét annak aki. De elvileg én is.
- Néha.- válaszoltam tömören.- De végülis bármikor megtehetem.- nem ez sem volt igaz. Tény, hogy elég pénzem volt, hogy a következő 30 évben tökéletesen élhessek, de a bérgyilkos meló nem olyasmi, amit "hé. meguntam" felkiáltással otthagyhatsz. Vagy ha megteszed, már többet biztosan nem fogsz unni semmit, maximum a koporsód.
Lassan félmosolyra húztam a szám. Rendben, folytassuk a 'játékot', csak egy másik pályán.
Olyan 'hirtelen felismerés' tekintet ült az arcomra.
- Nem voltál korábban a bankban?- kérdeztem a hangomba sűrítve némi ártatlanságot- De lehet, hogy tévedek.-nem, egész biztosan nem.

De végülis bármikor megtehetem. Akkor miért is nem tette meg eddig? A legtöbb esetben 5 perc beszélgetés után ki tudok igazodni az embereken. De most máshogy volt. Túl titokzatos volt és csak tőmondatokban beszélt. Lehet, sejtette, hogy mélyebb vizekre szeretnék evezni, többet megtudni róla és ezért vette fel ezt a 'maszkot', hogy minél kevesebbet áruljon el magáról.
-Igen ott voltam, tudod a vízi mentőknek is kell számlát fizetni olykor-olykor. - feleltem ama sármos mosollyal az arcomon, melynek oly kevesen tudnak csak ellenállni, amit természetesen ki is használok.
-És miből élsz meg?- kérdeztem kíváncsian. Figyeltem az arcát és láttam rajta, hogy valami nem stimmel.

A mosolya meglehetősen megnyerő volt, de valamiért nem tudtam hinni neki. A megérzésem arra vonatkozóan, hogy rendőr tovább erősödött. Ugyanakkor nem nagyon tudtam alátamasztani semmivel, leszámítva, hogyha valóban igazam van, akkor valószínűleg azért megy neki ilyen jól a hazudozás, mert sűrűn teszi.
Na igen, számlát fizetni a bérgyilkosoknak is kell.
- Elég laza a munkaidőd. - szólaltam meg csak úgy mellesleg. A következő kérdésére cinikusan elmosolyodtam. Úgy tűnik nagyon érdekli a téma, majdnem biztos, hogy sejt valamit. De nem tudom mit vár. Majd talán bevallom?
- Csak ennyi.- válaszoltam röviden.

Hmmm... Kötözködünk? Próbálja minél jobban elterelni magáról a szót és meg kell hagyni egész ügyesen teszi. De engem nem olyan fából faragtak. Időm, mint a tenger, úgyis csak az üres lakás vár rám, szóval még egy darabig itt ülhetek és faggatózhatok.
-Elég sokan vagyunk a központban, szóval igen...van szabadidőm.- próbáltam kielégíteni a kíváncsiságát. Igaz az én munkám az, hogy a csalókat, bűnözőket és a hazugokat. ennek ellenére mintha könyvből olvasnék, úgy hazudok. De a kisasszony sincs másképp ezen a téren.
-Szabad tudnom a korodat?- kérdeztem kíváncsian, majd a tekintetem ismét az arcára vándorolt. Próbáltam megtippelni, hogy mennyi is lehet, de valószínűleg nem több húsznál.Ez az én szerencsém....

Mostmár az arcizmom sem rándult a mondatára, tény, hogy elég ügyesen vágja ki magát. De nem úgy tűnik mintha hemzsegnének a vízimentők és szerintem "elég sok"-ra nincs is szükség.- gondoltam, szétnézve a szinte teljesen kihalt partszakaszon.
- 21 vagyok.- hazudtam ismét, de így legalább teljesen nagykorúnak hisz és nem kell a hátam mögé dugnom a vodkát, ha legközelebb találkozunk. Már ha lesz olyan egyáltalán.
- Te?
A mobilom rezegni kezdett a zsebemben. Előkaptam az érintőképernyős készüléket, a kijelzőn a 'Janice' név villogott. Megforgattam a szemem, esküszöm az a nő egy pszichopata. Már öt rokonát ölette meg, azzal az indokkal hogy kiutálják a családból. Valami komoly baja lehet. Mondjuk én nem ítélkezem.
Elutasítottam a hívást és eltettem a telefonom.

21?! 21 éves lenne?! Végignéztem rajta. Hát nem mondom, hogy sokkal kevesebb,de talán mégis inkább 18 vagy 19 lehet. de nem szállok vele vitába. De tőlem se várja a teljes igazságot.-26 lennék.- feleltem mosolyogva. Csak 2 évet tagadtam le, de ha jobban belegondolunk többet is tehettem volna, hisz véleményem szerint nem nézek ki 28-nak.
Kicsit megint elmerültem a gondolataimban, sajnos ez velem gyakran megtörténik, de láttam, hogy Effy a hátsó zsebébe nyúl, kiveszi a telefont, majd kinyomja. Nem láttam, hogy ki hívja,de a lány arcán láttam, hogy fontos volt.
-Felvehetted volna.- feleltem mosolyogva.

Volt valami ironikus abban, hogy itt ülök a parton és épp egy minden bizonnyal gyilkosságra invitáló hívást kapok, mire a velem beszélgető valószínűleg rendőr kijelenti, hogy nyugodtan felvehettem volna. Csak egy keserű mosolyra telt.
- Mindegy. Nem volt fontos.- válaszoltam, és tényleg elég nehézkesen tudtam volna megvitatni a nővel a legújabb drámáját, itt a parton Chris füle hallatára.
Talán el kellett volna mennem, de volt egy fura sugallatom, hogy akar valamit és nem tudom az okát, de kíváncsi voltam rá.
- És miért álltál meg itt valójában?- lehetséges, hogy felelőtlenség ilyet kérdezni, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy megtehetem.

Ja persze, nem volt fontos. De mindegy is. Az, hogy rendőr vagyok, nem jogosít fel arra, hogy mindenbe beleüssem az orrom. Ilyenek a személyes dolgok, mint most. És ezt tiszteletben tartom.
Viszont a következő kérdésén kicsit tovább kellet gondolkodjak.Az igazat megvallva nem feltétlen azért ültem le, mert most faggatni akarom. Egyedül ült és kedvet kaptam valakivel társalogni, mer valószínűleg otthon a tévén kívül senki nem szólna hozzám.
Kb. egy percig ülhettem ott némán, a tökéletes választ keresve. De ez nem amolyan kínos csend volt, láttam, hogy ő is gondolkozik valamin. De a végén én törtem meg a csendet.- Tudod, vannak dolgok, amiket nem tudom miért csinálok, de megteszem.- feleltem egy kis mosollyal az arcomon és a szemem az ő szemébe vándorolt. És ez így is volt, csak miután leültem mellé, akkor jöttem rá, hogy a bankban is láttam és hajtott a kíváncsiság
- Egyébként zavarok?- kérdeztem és már tettem is le a kezem a kőre, hogy fel tudjak állni. Habár reméltem, hogy a válasza egy szimpla nem lesz és akkor tudunk még beszélgetni.

Furcsa játékot játszottunk, tudtam, hogy én egy lépéssel előtte akarok járni és azt hiszem ő is ilyesmivel próbálkozott. De talán most volt egy kis előnyöm.
Néhány hosszú másodpercig hallgattam. Mondhattam volna, hogy mennyire nem kifizetődő, hogyha ez fontosabb döntéseire is kivetítődik, de nem tettem. Nem vagyok a tanára se kedvem, se jogom nincs hozzá, főleg, hogy idősebb is nálam.
És mi van, hogyha tényleg csak egy vízimentő? Én pedig paranoiás lettem, na jó inkább túl óvatos, az kicsivel jobban hangzik. És minden bizonnyal csak én szorulok rá arra, hogy háromszor átgondoljak mindent mielőtt bármit lépek. De sok minden múlik a pontosságon, és nem engedhetek meg magamnak sem minimális határozatlanságot, sem akármilyen tévedést. Amikor majdnem minden megmozdulásodon az életed múlik megtanulod, hogy mindig kell, hogy legyen egy terved, pontosabban több.
- Nem zavarsz.- mondtam és tényleg volt időm.

Ennek örültem is. Visszapattantam a helyemre és jött a szokásos csend. Reméltem, ez nem annak tudható be, hogy semmi közös témánk sincs. Inkább talán annak, hogy mindketten merengő típus vagyunk. Ő is 2x meggondolja, hogy mit mond vagy esetleg mit kérdez, mert egy aprócska szó is elárulhat bármit. Az én részemről pedig színtiszta óvatosságról beszélhetünk. Nem szeretném kilétemet felfedni, inkább hagyom, hogy a 26 éves vízi mentőnek higgyen. Ami meg őt illeti, tisztába vagyok vele, hogy életének egy piciny részéről tudom az igazságot.
-Ha már itt tartunk, te miért ücsörögtél itt egyedül?- kérdeztem kíváncsian. Habár majdhogynem biztosra tudtam, hogy a válasza tömören az lesz, hogy kell neki egy kis nyugi.