Maga a tengerpart

Egész biztos voltam benne, hogy nem vagyok érdekes társaság, de nem is akartam az lenni. Nem szoktam nyílt lenni soha, mert számomra így sokkal biztonságosabb. Elvégre nem olyan régen még egy bankból menekültem. 'Menekülés' nem szeretem ezt a szót, arra utal, hogy majdnem elrontottam.
- Csak gondolkozni akartam.- válaszoltam nyugodtan. Meg kellett erőltetnem magam, hogy továbbra se komoruljak el. Fura, nem szoktam tekintettel lenni másokra. Mr. Úszómesterben viszont volt valami ösztönző.
- És mentetted már meg valaki életét? -halljunk egy történetet, ami totálisan ellentétes mindennel, amit képviselek.

Ahogy sejtettem. De érthető is volt, hisz mindenkinek szüksége van rá, főleg amilyen meggyötörtnek látszik. De ezt nem akartam neki mondani, hisz biztos sértődés lett volna a vége. Inkább el beszélgetünk. Habár ez erős kifejezés, inkább csak próbálunk beszélgetni. Mindketten egy teljesen új embert faragtunk magunkból röpke 30perc leforgása alatt. Mintha rajzfilmet készítenél, kigondolod, hogy mi szeretnél lenni és már formázod is új énedet. Meg kell hagyni szórakoztató dolog volt, hogy szemrebbenés nélkül a28éves F.B.I. ügynökből egy 16éves úszómester lettem. De ezzel nem csak én vagyok így. Szabadúszó kisasszonyunk sem az, akinek mondja magát.
-Persze.- feleltem büszkén. Habár kicsit elgondolkodtató, hogy nem nézte ki belőlem? Na de lényegtelen, valószínűleg a teljes történetre vágyott, szóval nem kellet sokáig várnia a sztori jött magától.- Pár hete, egy menő kis srác beljebb merészkedett, mondván, hogy ő tud úszni, De ugye mondanom sem kell, hogy a következő percben már rám volt szükség.-a 'csinos csajszi megmentése' túl elcsépelt lett volna, így hát be kell érni ezzel. Ami meg azt illeti, ügynökként is mentettem meg már emberéleteket. Talán ez a legjobb dolog a munkámban.
- Vannak testvéreid?- hirtelen jött kérdés volt, de nem is baj, legalább néhány dolgot megtudhatok a családjáról, arról nem beszélve, hogy ez is egy újabb téma, amiről mesélhet nekem és nem én untatom őt a kitalált vízi mentős sztorimmal.

Halvány mosollyal hallgattam a történetet és valljuk be, ha most rögtönözte elég ügyes.
Ugyan kicsit olyan volt az életmentés, mintha valamelyik hollywood-i mozifilm egyik jelenete lenne, legalábbis így dióhéjban. Újabb megérzésem támadt arra vonatkozóan, hogy nem az akinek előadja magát. És ugyan ki más szorulna rá erre, mint egy rendőr? Vagy esetleg valaki aki hozzám hasonló 'szakmát' űz, de biztos voltam benne, hogy ő Superman nem pedig Lex Luthor.
Nem szeretem amikor a családomról kérdeznek, mindig eszembe jut, hogy mi lehet velük. És ugyanakkor ha kiderülne a kilétük valószínűleg mindenféle bosszúállások vagy zsarolások céltáblájává válnának. És erre nincs szükség, addig jó amíg szinte semmit sem tudnak rólam. Az Effy a művészlelkületű kicsapongó éretlen lány, sokkal jobb, mint az Effy, a tapasztalt és profi gyilkos.
- Igen. Van egy nővérem.- szándékosan nem mondtam a nevét. Valahol kedvelem Billie-t, van benne valami ami belőlem mindig is hiányzott. De mindig azt teszi ami a helyes, lefogadom, hogy a Yale-n vagy a Brown-on tanul bölcsészetet. Mindig is ezt akarta.. anya és apa.
- Na és neked?- tettem fel a kérdést puszta udvariasságból.

Nem lepett meg, hogy ismét egy 5szavas mondatnál nem mondott többet. valami okból kifolyólag titkol valamit. Már csak annyi a dolgom, hogy erre a valamire fényt derítsek. Csak még nem tudom, hogy hogyan, hisz egy szinte áttörhetetlen falat épített maga köré. Talán ez is az oka, hogy annyira hajt a kíváncsiság. Le akarom dönteni ezt a falat.
-Igen van.- feleltem kicsit letörten.- valahol.-tettem hozzá halkan. Utálom, ha valaki látja rajtam az érzelmeket. Többek közt azért, mert nem akarom, hogy elkezdjenek sajnálni meg hasonlók. De ha a testvérem az eszembe jut, akkor elfog az a rossz érzés, hogy fogalmam sincs hol van és mit csinál jelen pillanatban.
Megint pár másodperces csend ült, de ismét egy hirtelen vezérelt ötlettől egy igencsak érdekes és vicces kérdés fogalmazódott meg bennem.
-Kislányként is ez szeretted volna csinálni?- kérdeztem mosolyogva és reménykedtem abban, hogy talán erről többet mesél, hisz ennek semmi köze a jelenlegi életéhez, szóval semmi titkosat nem árulna el.

Hirtelen némi csalódottságot éreztem. Volt valami, amit nem tudtam róla. Vagy több is. Zavart, hogy nem nyitott könyv számomra.
Pár másodpercre elgondolkodtam. Talán azt kéne mondanom, hogy 'sajnálom.' Vagy meg kéne kérdeznem, hogy mit gondol róla. Legalábbis ez lenne a normális. De mégis ki vagyok én, hogy olyasmiről faggassam amihez semmi közöm? Nem mintha ő nem valami hasonlót csinálna. És egy bűnöző vagyok, ő pedig minden bizonnyal rendőr. Talán én lennék a nagy fogása. És mesélünk egymásnak az életünkről, ebben van valami bizarr.
A kérdésére elmosolyodtam, valahogy úgy ahogy az emberek akkor mosolyognak ha valami egyáltalán nem vicces, de szeretnék ha az lenne.
- Nem.. nem igazán.- ugyan melyik gyerek álmodozik olyanról, hogy bérgyilkos lesz. Na jó talán akik zoknikat vagdosnak szét és letépik a babáik fejét, de a legtöbben nem. És én a legtöbbe tartoztam.- Szerettem rajzolni, vagyis most is szeretek csak nem szoktam. De akkor leginkább grafikus akartam lenni, imádtam Ron Cobbot.- emlékszem, hogy a rajzai lógtak az ágyam felett. Akkor még azt hittem, hogy bármit elérhetek.

Végre sikerült többet megtudnom róla, ami némi elégedettséggel töltött el. De valahogy mégis kevésnek éreztem. Hisz vegyük végig, Effy-nek hívják, van nővére,21 éves és kiskorában szeretett volna grafikus lenni. Na bumm. Ennyit tudok róla 1órás beszélgetés után. Viszont az megnyugtató, hogy ő sem tud rólam többet. Nem vagyok nyitott könyv számára, aminek azért is örülök, mert nem szeretem, ha az emberek egy rövid beszélgetés után már tudják életem minden részét.
Apropó, idő. Rápillantottam az órámra. 7:30. Akkor nekem mennem kéne, mert még vár rám a papírmunka.
-Nos Effy, nagyon örülök, hogy megismerhettelek.- mondtam mosolyogva, majd felálltam a kőröl, leporoltam a nadrágomat.-Remélem még találkozunk.- köszöntem el és elindultam a kocsim irányába.
Azért mindent összevetve, nem volt rossz nap. És valami hang azt súgta belül, hogy egyszer még biztos össze fogunk futni.

Nos nem is tudom mi az összbenyomásom róla. Örültem, hogy végre elmegy és nem kell tovább ilyen intenzíven hazudoznom, vagy inkább bánom, mert még kérdezni akartam tőle? Illetve valami azt súgta jelen pillanatban ő sem az igazság bajnoka. Ennek pedig tudni akartam az okát.
- Szia.- köszöntem el és úgy éreztem ha tényleg újra találkozunk, az már nem ennyire kötetlen lesz.
Egy ideig követtem a távolodó alakot a tekintetemmel aztán inkább visszafordultam a tenger felé. Még ott ültem néhány hosszú percig, elszívva egy cigit. És azokban a másodpercekben igazán bántam, hogy nem mondjuk a Julliardra járok.
Lassan kifújtam a levegőt, hátha a szén-dioxiddal együtt ez a nyomorult érzés is távozik, de nem jött be. Inkább elásom valahova nagyon mélyre. Felálltam és elindultam a lakásom felé.

BEFEJEZVE