Reptér

Örülök, hogy belelendültetek, és úgy láttam, hogy szükségetek van egy ilyen helyszínre Bátran folytassátok itt

///Inkább írtam ide, hogy gyorsabb legyen a helyszín-váltás. ///

Nagyot sóhajtottam. Talán ez lesz az egyetlen ügy, amit közösen oldunk meg az F.B.I-jal. Eddig nem emlékszem olyan esetre, ahol a segítségükkel sikerült volna elkapnunk az adott bűnözőt. Viszont olyan már történt, és nem is kevésszer, hogy akadályozták a munkánkat. Na, így már mindenki megérti, hogy miért nincs jóban egymással ez a két nyomozó iroda. Amúgy pedig semmi gond nincs, csak ezek a nagyobb dolgok. Olyan kellemetlen, amikor odaérünk, és akkor látjuk, hogy ott vannak ők is. Pedig nagy nehezen kinyomoztuk az eddigi információkat, és családónunk kell, mert valakik gyorsabbak voltak nálunk. Hát, igen.... ezt érzem én, amikor találkozom velük. De van olyan is, amikor megkérdezünk valamilyen szemtanút, és akkor azt kapom válaszul, hogy miért kell kétszer elmondania, hisz már az F.B.I.-esek kikérdezték.Ez egy nagyon rossz érzés, de már az évek alatt megszoktam. Vannak olyan ügyek, amik kizárólag a miénkeke, és vannak olyan amik csak rájuk tartoznak.
Szóval utálatomat félre téve, és a kislány rémült arcát látva hamar és határozottan döntöttem:
- Mehetünk - mondtam, majd egy nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy ez nem lesz egy könnyű ügy, de majd csak megoldjuk így együtt. Mindkét fél jó, talán mi egy kicsit jobbak vagyunk, de amúgy így még gyorsabban megtalálhatjuk Russel-t. Igaz, hogy csak emiatt teszem meg, de most nincs arra időm, hogy erre gondoljam - Én pedig Elizabeth Brown - mondtam el én is a nevem, majd beültem a kocsiba. A lány is jött velünk, aki a kislányra vigyázott. Lassan oda is értünk a reptérre. Rögtön kiszálltam a kocsiból, majd odamentem egy emberhez, aki úgy nézett ki, mint aki itt dolgozik - Tudja, hogy mikor száll fel a Spanyolországi gép? - kérdeztem, majd rögtön azt felelte, hogy három perc múlva. Jól van, akkor még van egy pici időnk. Láttam, hogy Christopher is jött velem, de most nem tudtam, hogy mit csináljunk.

Szóval Elizabeth Brown. Remek, most már ezt is tudjuk.
Mihelyst engedélyt kaptam az indulásra, bekapcsoltam a szirénát és rögtön bele is tapostam a gázba. Láttam, hogy a mellettem ülő két hölgyet ez egy kicsit váratlanul érte, de nem az óvatos vezetés híve vagyok, ezzel nem is akartam sokkolni őket, úgyhogy inkább megtartottam magamnak.
E röpke út alatt, néha a mellettem ülő Elizabeth-re pillantottam. Látszólag nem volt ínyére a közös utazás, de nem tehetett mást. Félre kell tenni a sok éves viszályt, amit már nagyon unok és sosem értettem, hogy mire jó, hisz jelen pillanatban is egy kocsiban ülünk és egy bűnözőt akarunk elkapni. Na de mindegy is, valószínűleg, ez a vita sosem fog lelappadni .Szerencsére nem telt el 10perc és már ott is voltunk, gyorsan leparkoltam a kocsimmal és elindultam Elizabeth után a recepcióshoz. Közben jött utánunk a 3. lány is, akinek a neve még nem derült ki.
Elizabeth gyorsan megtudakolta, hogy mikor indul a gép. 3perc múlva. Még van 3percünk.
-És melyik oldalról?- kérdeztem gyorsan, látszólag a recepciós kicsit zavarodott volt, de nem akartam a kicsi lelke ápolásával még több időt veszteni.- Ott száll fel.- felelte, majd balra mutatott.
Rendben, nem nagyon volt időm egy értelmes tervet kigondolni, így inkább improvizáltam.
-Oké. Elizabeth és én megyünk arra.- mutattam a felszálló gép felé.- Te pedig, menj a hátsó kijárathoz, ha esetleg szökni próbálna.- mondtam a lánynak határozottan.

Határozottan örültem, hogy az F.B.I-os férfi - gondolom, hoyg ez köszönhető az emberhiánynak - de végül hagyta, hogy velük menjek. Az autóút alatt az a gondolat kattogott az agyamban, hogy ez a szemétláda most nem szökhet meg. Egyszerűen nem úszhatja meg, amit azokkal az ártatlan emberekkel tett! Oké, erre kérdezhetné az, aki ismer, hogy nem álszent dolog-e tőlem ilyesmiket modnani, de én magabiztosan a képébe vágnám, hogy nem. Egyértelműen nem, hiszen én nem akárkitől lopok. Csakis gazdagoktól, akiknek annyi pénznek a hiánya cseppet sem árt. Mert nem szoktam nagy összegeket lopni, azt maximum bankokból, sokkal inkább épp csak annyit amennyiből meg tudok élni. Nem szeretem nagy dobra verni az életem színvonalát.
Eközben odaértünk a repülőtérre, és úgy tűnt, hoyg a nyomozól tudják, hogy mi ilyenkor a teendő ugyanis azonnal meegkérdezték, hogy mikor indul a gép és honnan. Már épp kérdezni akartam, hogy és akkor mi a következő lépés ezek után, de a Christopher Thompson nevezetű ügynök szerencsére már ki is osztotta a feladatokat, és enegem sem hagyott figyelmen kívül.
- Oké! - bólintottam engedelmesen, bár nem szerettem ha így megparancsolnak nekem valamit vagy utasítanak, de mivel most egy veszélyes bűnöző sorsa volt a kezemben, így nem járattam emiatt a számat. Lassan bólintottam, és már épp indultam volna a hátsó kijárathoz, mikor eszembe jutott egy aprócska bibi, aminek következtében valószínűleg már egyáltalán nem gondolnak hasznosnak ebben az akcióban.
- És hogy is néz ki az, akit keresünk? - kérdeztem Brown és Thompson ügynökről, és beharaptam a számat szégyellősen. Most mit csináljak Istenem? Nem ismerem azt a fickót!

Gyors léptekkel vágtam át a Kennedy parkon figyelmen kívül hagyja mindent, ami jelenleg ott folyt. Azt láttam még, hogy elindul egy rendőrató, lehetséges, hogy a zsaruk is nyomon vannak.
Taxival vitettem magam a repülőtérre. Az agyam folyamatosan kattogott, az lenne a feladatom, hogy biztosítsam Russel menekülését. De mégis hogyan kivitelezzem ezt egyedül? A rengeteg borravaló miatt, amit a sofőr kapott tőlem alig pár perc alatt a célállomásra értem.
- Hé. Adok 25 dollárt a pulcsidért.- állítottam meg egy járókelőt, aki elég furán nézett rám, de most nem tudtam ezzel foglalkozni.
- Oké.- mondta és átnyújtotta nekem a ruhadarabot, én pedig sietősen a kezébe nyomtam a pénzt. Felhúztam a citromsárga cipzáros felsőrészt és a fejemre ejtettem a kapucniját. Normál esetben nem kedvelem az ilyen álcákat, de most muszáj volt rögtönöznöm. Elvégre a rendőrség is a helyszínen volt.
Arra felé indultam amerre információm szerint Russel is lehet és hátsó bejáraton keresztül próbáltam feljutni a gépre.

Láttam, hogy Dawn kicsit zokon vette a határozott hangnemet, de sajna ez van. Rendőr vagyok, nem könyöröghetek mindenkinek. De talán a továbbiakban nem játszok főnökösdit.
-Kb. 1.90 magas. Szőkés barna, vállig érő haj. És a járókelők szerint egy sötét nadrágot viselt, sötét pulcsival.- feleltem Dawn kérdésére, majd az órámra pillantottam. Már csak 1-2 percünk van hátra. -Gyerünk.- fordultam Elizabeth, majd Dawn felé. Mindenki elindult a maga irányába.
Mi, Elizabeth-el a gép felé indultunk. Eljutottunk az első kapuig, ahol természetesen őrök álltak az utunkba.
-F.B.I.! -Mutattam fel az igazolványomat.- És N.C.I.S.- néztem Elizabeth-re, majd mentünk tovább. Ezt még párszor eljátszottuk, de sikeresen elértünk a gépet.-Ott van a szemétláda.- mondtam nem túl hangosan, hogy nehogy meghallja.Éppen most szállt be a gépbe.

Csak figyelemmel kísérte, ahogy Christopher átveszi az irányítást. Na, ezt nem szeretem az F.B.I-osokban. Mindig azt hiszik, hogy ők jobbak, és ettől már főnökökké válnak. Egyszerűen rühellem az ilyen viselkedést, bár ma sajnos el kell viselnem. Ha talán nem lenne ez az egész ügy, és a kislány, aki elveszítette az édesanyját, akkor talán még el is mentem volna minden szó nélkül. Mindegyik ilyen, és sajnos emiatt még a férfi értékelése is lejjebb csökken, bár csak az én szememben. Lehet, hogy másnak tetszene ez a menő rendőr itt mellettem, de nekem valahogy nem jön be ez a stílus. De most nem ezzel kéne foglalkoznom, de akkor sem tudom kiverni a fejemből, hisz itt van az orrom előtt, és egy darabig ez így is lesz. Egyszerűen lehet, hogy csak amiatt állok így a dolgokhoz, mert nem nagyon bírjuk egymást, de lehet, hogy más körülmények között sem lenne másként. Igaz, hogy éppen azon kéne törnöm a fejem, hogy ezalatt a három perc alatt hogy is kapjuk el a srácot, de most valahogy ez nem megy. Teljesen összezavarodtam, és azt sem tudom, hogy az F.B.I mit is tud az üggyel kapcsolatban? Lehet, hogy tud valamivel többet is nálam? Nem, hiszen pont Ő kérdezte, hogy valakinek lenne –e hozzáfűznivalója, tehát nem. Szóval ez egy kicsit megnyugtat.
Egy nagy levegő, és már újra olyan lettem, mint a régi Elizabeth Brown. Végre sikerült a feladatra gondolnom, szóval teljesen megnyugodtam. Nem tudom, hogy miért volt ez a hangulatváltozásom, mivel eddig ilyet még nem is tapasztaltam. Összeszedve a gondolataimat most már tényleg elkezdtem foglalkozni azért, amiért valójában ide is jöttünk.
- Mehetünk – tettem hozzá gyorsan, mivel Christopher újra elkezdte átvenni az irányítást, szóval inkább nyugodtan néztem ezt. Ezután nagyon sok embernek kellett azt bizonyítanunk, hogy mi honnan is jöttünk? Igazából végig csak az a kislány járt az eszembe, hisz érte már megteszem ezt az egészet. Lassan oda is értünk a kifutóhoz. A gép már indult is felszállni – Most mit csinálunk? Várj csak! Ha elé állunk, és kilyukasztjuk a kerekeit, akkor talán sikerül elkapnunk – térképeztem fel, majd egy nagyon gyors választ vártam, hisz rohamosan fogyott az időnk.

Bólogatva hallgattam a leírást, és próbáltam elképzelni a férfit, akit most el kellene, hogy kapjunk. Thompson és Brown ügynökök időközben már igyekeztek a repülőgép felé, így gondoltam jobb, ha én pedig a hátsó kijárathoz megyek, mint ahogy azt nekem megmondták. Gyorsan szedtem a lábam, és nem törődve a biztonsági őrökkel áttörtem az embereken. Na, lesz mit megmagyarázni az biztos. Nekem nem megy olyan könnyen, mint a nyomozóknak, hiszen nincsen jelvényem amit felmutatok, és máris átengednek. Viszont nem állhattam le magyarázkodni most, hogy miért nincsen jegyem a gépre, amely irányába sietek. Így htá azt tettem, amihez mindig is értettem: menekültem, és lenyúltam magamnak egy jegyet. Ügyes zsebtolvaj révén, semmi megerőltetés nem volt a könnyed mozdulatban, amely segítségével az egyik nő kabátjából kihalásztam egy repülőjegyet. Azt sietve felmutattam a hátsó kijárat felé, és máris senki sem foglalkozott velem. Azonban itt jött a fordulópont: megláttam egy gyanús - higgyétek el, én már csak tudom, hoyg mit jelent ez, elég jártas vagyok ebben - kapucnis alakot (= EFFY) szintén a hátsó ajtón át a gép felé sietni. Ő nem lehetett Russel, de attól még segítheti őt.Erre a gondolatra hagytam a fenébe a parancsot, és elhagyva őrhelyemet, inkább követtem a citromsárga pulcsis alakot...
Feljutott a gépre! És az utolsó pillanatban, mielőtt bezáródott az ajtaja, én is. Ijedten néztem körbe, az egyik stuardess pedig a jegyemen álló helyre kísért. A gép pedig már elindult... Úristen, félek a repüléstől! Az egyetlen értelmesnek látszó dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy segítséget hívni! Időközben elvesztettem a kapucnis alakot, de cserébe megpillantottam egy nyugodtan és elégedetten iszogató, Russel leírásának megfelelő alakot. Előkaptam a mobilomat, és hívtam a 911-et. Az N.C.I.S-t nem tudták kapcsolni - eléggé titkos egy szervezet - így kértem, hogy az F.B.I.-os Christopher Thompson-hoz kapcsoljanak. Miután a nő felsorolta a jogaimat, és a lehetséges bűnöket, amit elkövetek, amennyiben feleslegesen hívok egy ügynököt, hajlandó volt teljesíteni a kérésem. Amint átkapcsolt egy mobilra, nem érdekelt, kié az, megszólaltam:
- Fent vagyok a gépen! Tudom nem kellett volna, mindegy... Itt van az a szemétláda is. De Úristen a gép elindult! Mit csináljak? - düh és félelem keveredett bennem és ezáltal a hangomban is. Dühös voltam erre a szemét bűnözőre, és közben pedig féltem a magasságtól. Az egyetlen gyengém, és most pont ezt kellene legyőznöm!

(Remélem, most világos volt minden és hogy, Effy nem haragszol, hogy téged is "felraktalak" a gépre )

Igen! Fent vagyok.
Bár azzal nem számoltam, hogy azonnal fel is szállunk.
- Kisasszony a jegye?- hallottam egy stewardess hangját. Az persze nem volt. Lassan megfordultam és lehajtottam a kapucnim.
- Elnézést, azt már elkérte egy kolléganője. De a táskámban van, azonnal idehozom.- válaszoltam angyali mosollyal. Ám akkor egy tetőtől talpig feketébe öltözött tizennégyéves forma srác foglalta le a nő figyelmét. Aki éppen két dobverővel futkozott az utasok között.
- Te!- kiabált és már utána is rohant. Köszönöm, titokzatos idegen.
Épp meg akartam keresni Russelt, amikor megláttam egy nőt. (=Dawn) Valahonnan ismerős volt. Elgondolkoztam. A fenébe, ott volt a bankban, túl kicsi ez a város. Nem úgy néz ki, mint egy zsaru, de sose lehet tudni. Ráadásul telefonál.
- Bocsánat!- állítottam meg egy másik kék ruhás stewardesst.- A másodosztályon vár az öcsém és nem akarom egyedül hagyni. Oda tudná adni ezt annak az úrnak?- mutattam Russel felé és átnyújtottam a kis csomagot. Fogalmam sincs mi volt benne, de ezt kérte és én elhoztam neki.
- Nem tartozom.- tátogtam felé hangtalanul, ő pedig cinikus tekintettel bólintott. Innentől majd ő megoldja, vagy nem. Nem az én bajom.
Úgy terveztem, hogy az út többi részét a személyzeti osztályon töltöm aztán az első géppel visszajövök.
Valahogy eljutottam a mosdóig, kínosan ügyelve arra, hogy ne vegyen észre a bankból ismerős lány, illetve a jegyemet kérő nő és vártam.
Egy kisebb utazótáska hevert a sarokban. Nem tudom ki az, aki ahelyett, hogy leadja a poggyászát magával viszi. Bár nem tűnt túl nehéznek, és nekem pont kapóra jött. Levettem a pulcsit, ami valószínűleg fontos ismertetőjegyem lehet és szépen belehajtogattam a táska aljára. Ellenőriztem, hogy biztosan senki sem látott és kiléptem az utastérbe.

Láttam, hogy Elizabet-nek sem tetszett a stílusom. De nem tehet róla, hozzászoktam ehhez és általában ha elkapunk egy bűnözőt, akkor sem azt mondom neki, hogy" Kérlek szépen szállj be a rendőr kocsiba!"Meg kell hagyni, elég vicces lenne. Ezen kicsit el is mosolyodtam, de utána gyorsan visszarázódtam a kerékvágásba.
Kilyukasztani?- Nem lenne az kicsit veszélyes? A gép bármikor elindulhat.- És mihelyst kiejtettem ezt a mondatot a számon, a gép elkezdett gurulni. A telefonom pedig megcsörrent. Először ki akartam nyomni, hogy ne zaklassanak már ilyenkor, de láttam, hogy a 911 volt az és kutya kötelességem felvenni.Amint felvettem egy ismerős női hang szólalt meg.-Dawn?- kérdeztem meglepődve és a hátsó ajtó felé néztem. Nem volt ott, nem láttam sehol.-Micsoda? A gépen?!Normális vagy?- kérdeztem dühösen. Hogy a francban fogom onnan leszedni? Na ez remek.
-Figyelj! Nyugodj meg és ne kelts feltűnést. A férfit pedig még véletlenül se környékezd meg!- kicsit vissza vettem a hangnemből, mert hallottam a hangján, hogy fél.- Most leteszem a telefont! De ne aggódj, kitalálunk valamit!.- mondtam, majd a mobilomat a zsebembe csúsztattam.
-Dawn fent van a gépen. Mit csináljunk?- fordultam kérdőn Elizabet-hez és csak reménykedni tudtam, hogy előrukkol egy épkézláb ötlettel.