Étterem & Kávéház

...

Katerina

Ma sem lesz nyugodt napom a bűnözők miatt. De hát ez a munkám. A változatosság kedvéért most lopás történt. Nem szeretem, hogyha mindig gyilkolás, gyilkolás vagy csak lopás, lopás. Néha jól jönnek a váltások is. Engem küldtek az ügy miatt, hisz jó vagyok ebben. Hogy minél hamarabb odaérjek, gyorsan beültem a kocsimba, és elhajtottam az étteremig. Leparkoltam a vendéglátó előtt, majd feltűnés nélkül, de gyorsan próbáltam kiszállni. Halkan becsuktam az ajtót, majd a hátsó kijárathoz. A helyszínen mindig meg kell lepni az ellenséget, így biztos a siker. Ez az alapszabályok közé tartozott. És nekünk N.C.I.S.-eseknek tudnunk kell, hisz a legjobbak közé tartozunk. Lazán ki akartam nyitni az ajtót, de nem volt nyitva. Gyorsan kivettem a hajamból egy hajtűt, és azzal ki sikerült tárnom. Hogy mikre nem jók az ilyen kis tárgyak? Beljebb egy raktárhelyiségben találtam magam tele dobozokkal és temérdek sok porral. Odasétáltam a következő ajtóhoz, ami a kávéházhoz vezetett. Gyorsan kinyitottam, majd megláttam a tolvajt. Vagy inkább rablók, mindegy. Olyan ismerős volt az arca, de ezen nem volt időm gondolkozni.
- Kezeket fel! Itt az N.C.I.S! - feleltem, és láttam az embereken, hogy kicsit megijedtek. Hát igen, én sem örülnék neki, hogyha a nyugodt teázgatásom közben valaki ki akarná rabolni a pénztárat. Mondtam a lánynak, majd vártam a reakcióját, miközben a fegyveremet szegeztem felé.

Elizabeth

Danyvel ma egy kisebb kávézót terveztünk kirabolni. Az elején megjátszottuk, hogy vendégek vagyunk, de ennél sokkal többről lesz szó.
A fegyveremet lassan elővettem. Nem akartam nagy felhajtást így csendben idasétálam a pulthoz és a fegyveremet kevésbé észrevehetően a pénztárosra szegeztem.
- Csak nyugodtan! Nem lesz semmi baja, ha együtt működik velünk. - tipikus rabló szöveg. Lassan elkezdte pakolni a kassza tartalmát.
Dany visszaért az ajtók bezárása után és a pénztáros mögé állt.
Aranyosan rámosolyogtam. Ő nagyon sokat jelent nekem. Olyan mint egy nagy tesó, imádom és szeretek vele "rendetlenséget" okozni mások életében.
Már majdnem kiürült a kassza amikor megjelent egy nagy okos N.C.I.S.-es nő. Na most komolyan egy nő akar velünk elbánni? Semmi erősítás, semmi társ? Ezek komolyan meg vannak zakkanva. De legalább könnyebben elbánok vele.
A fegyveremet felé kaptam, már nem érdekelt a nyugodt rablás, hisz már mindenki tudta, hogy kik vagyunk.
Az egyetlen szerencslm az volt, hogy szemüveg volt rajtam és nam látták a teljes arcomat. Ha megszökök nem tunak pontos fantom képet csinálni rólam.

Persze, azt azért gondoltam, hogy nem áll ott és azt fogja mondani, hogy nagyon sajnálom, többé nem ilyen nem fordul elő. Persze, hogy erre számítottam. De azért mégis ő és a társa egy pisztollyal egy N.C.I.S-es ellen kicsit hátrányból indulnak. Szemüveg volt rajta, hát miért is ne? Teljesen jó álca, de ha elkapom, akkor ez nem lesz fontos. Hisz úgyis elviszem a börtönbe őket, semmi akadálya. Ekkor egy nagy autó parkolt le a helység előtt. Megjött az erősítésem, és pont jókor. És sikerült meglepnünk az ellenséget, amit már mondtam, hogy a szabályok közé tartozott. Rögtön kiszálltak fegyveres emberek teljes védőfelszerelésben. Csak azért sajnáltam őket, mert meleg volt, és lehet, hogy egy kicsit melegük van. De hát erre vállalkoztak, ez a munkájuk. Most már be vannak kerítve elölről, hátulról és már oldalról is veszik körbe a terepet. Mi mindent komolyan veszünk, és profik vagyunk, így az ilyen rablásoknál is biztosra megyünk.
- Most már igazán feladhatnák, mert be vannak kerítve minden oldalról! - mondtam nekik, és már örültem, hogy végre elkaphattuk őket. Már úgy sem tudják menekülőre fogni, de kíváncsi voltam a következő lépésükre. Egy büszke mosoly ült ki az arcomra, de nem szabad előre innom a medve bőrére.

Nagyon előnyben érezte magát a zsaru, de én nem ingok meg. Ugyanoyan magabiztos maradok mit amilyennek idejöttem.
Az erősítés megjött, egy mosolyt erőltettem az arcomra és csak néztem, hogy mit tesz.
Ha lelő nagy kár értem, de úgysem fogja ezt tenni, hisz ő csak egy nő. Nem öl kedvére embereket, főleg, ha nem is védekezés által teszi. Én nem támadtam rá csak egy durva fegyvert tartok felé. De ő is ezt teszi, én is ledurranthatnám, ha nagyon szeretném. Profik lövész vagyok. Nem fog ki rajtam még egy N.C.I.S.- es sem.
Nem mozdultam.
- Tudja hányszor szabadultam már ki több rendőr keze alól? Látja ezt az arcot? Mert jobb ha elfelejti, nem sokáig lát engem. - magabiztosan jöttek a szavak és nem volt semmi gond.
Danyn éreztem, hogy ugyanúgy érez mint én. Persze, hosz ő tanított meg minderre. Az ő dolga, hogy kiálljon mellettem.
Egy komoly arckifejezéssel ránéztem a pénztárora ki most csak bámult minket.
- Mire vár tapsra? Pakolja csak azt a táskát, ma nem megy senki a sittre. - utasítóan szóltam hozzá.
Dany tudta mit kell tennie a pénztáros fele fordította a fegyverés. A két ellenségesebb ember letudva. Egy húzás és mindketten halottak. Azt mondjuk nem akartam, hogy gyilkosságért körözzenek.

Nem értettem, hogy ez a lány mit nem ért azon, hogy lassan a börtönbe kerül. Sehol nem tud kiszabadulni, de mégis megy tovább az akcióval. Ilyet még nem láttam, de többször nem is szeretnék. Egyszerűen szerintem valami napszúrást kaphatott vagy valami ilyen dolgot, ami miatt elmegy a maradék esze is. Csinálja tovább az akciót, mintha itt sem lennék, én meg hagyjam ezt? Azt nem tehetem, de végül is itt van nálam a fegyver. Míg ő teljesen védtelen, rajtam golyóálló mellény van. Így mindenképpen én nyerek, de azért egy kicsi rablásért nem lövöm le. Már mint, ha odáig nem fajul a dolog, akkor nem teszem meg. De ha továbbra is játssza a makacs kisasszonyt, akkor még az is lehet. Egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit akar elérni, ezzel a felesleges játszmával, ha úgyis börtönbe csukom. De nekem teljesen mindegy, hisz ez már nem lényeg. Most jöhet a titkos fegyver.
- Tudod mennyi az esélye annak, hogy te elmenjél innen? Összesen 1% - mondtam neki, és hirtelen már nyílt is az ajtó. Igen, ezt nevezzük mi tökéletes álcának. Az N.C.I.S-t nem fedhetjük fel, így mindig kell egy fedősztorit kitalálunk. Nálam a legutóbbi a matektanárnő volt. Emiatt jöttek be, mert mi megbeszéltük, hogy a matematika lesz a kulcsa az egésznek. Ez volt a titkos jelszó arra, hogy jöhetnek.
Szóval bejött az erősítés, és már nekik se ki, se be nem maradt. Én elölről, ők meg hátulról támadtak. Próbáltak egy kicsit elmenekülni, de nem sikerült. A csapat a srácot, én pedig a lányt fogtam el. Lehet, hogy kicsit fájt neki, de a földre tepertem. Ez olyan rendőrös dolog. Míg ő a meglepettség miatt egy pillanatra hátrafordult, akkor már felhasználtam az alkalmat. Próbált mozogni, de nem engedtem, és rögtön megbilincseltem. A többiek is ugyanezt tették a társával. Akció lefújva! Lassan kisétáltunk az emberekkel, én jó erősen fogtam a lányt, de gondolom amúgy sem tud elmenekülni. Kimentünk, de a kollégáim megnyugtattak néhány embert a vendéglátóban, hogy most már semmi baj nem lesz. Én sem nyugodtan néztem volna végig ilyen eseményeket. Szépen kiballagtunk a már nyugis épületből, és az N.C.I.S iroda felé vettük az irányt.

///Folytatás az N.C.I.S. titkos irodájában. ha akarsz, akkor rögtön írhatsz oda, de nekem így is jó. És akkor utána én írok az irodába. ///

Végre eljött a mai nap is. Nem vall rám, de most kimondottan vártam ezt a napot. Úriember módjára ki is öltöztem és ahogy azt a protokol kívánja 10perccel hamarabb megérkeztem és foglaltam egy asztalt. És rendeltem is egy üveg pezsgőt.
Teljese elmerültem gondolataimban, amikor megszólalt az ajtó feletti csengő, ezzel jelezvén újabb vendég érezését. Felkaptam a fejem és megláttam, hogy Alexa lépett be. Lenyűgözően nézett ki. Gyorsan felpattantam a székről, hogy észrevegyen és vártam.

Alexandra to Christopher

Az a nap is elérkezett, amire Alexandra várt. Nem sok olyan alkalom van az életében, amikor így vár valamit. Viszont Christopher olyan kedvesen elhívta, hogy Ő nem mondhatott nemet az ajánlatra. Még soha semmilyen riportalanya nem hívta meg sehová. Ez az első eset, így nem tudja, hogy mégis mi lesz ezen a találkozón. Lehet, hogy most a férfi fog kérdezni róla. A riportnál a lány, most pedig Ő tesz fel majd kérdéseket. Így igazságos, mivel róla már mindent megtudtak, de Alex-ról nem sokat a munkéja és a kinézete mellett. Mint mindig, most sem öltözött ki nagyon. Egy egyszerű farmer és egy egyszerű póló. Ma sem maradhatott ki a karkötő:http://2.bp.blogspot.com/_ePShGU2Rqns/Sbz-0LeLFCI/AAAAAAAADAg/MRzRGSDdJZk/s400/sz%C3%ADnes+kark%C3%B6t%C5%91.jpg. Szóval minden ugyanúgy nézett ki rajta, mint ahogy először találkoztak. Fontosnak tartotta azt, hogy így ismerjék meg.
Amint csak tudott már sietett is az étterembe. Kinyitotta lágyna az ajtót, majd be is csukta. Rögtön meglátta Christopher-t, ami miatt egy mosoly kúszott az arcára. Elindult felé, majd amikor odaért ezt mondta:
- Szia! - köszönt, hisz általában a beszélgetések ezzel szoktak kezdődni - Hogy vagy? - kérdezte kíváncsian.

Fülig érő mosollyal fogattam Alexa-t.-Szia.- köszöntem, majd kihúztam a széket, hogy le tudjon ülni.- Remekül vagyok, habár kicsit fárasztó napom volt. Nagy a nyüzsgés odabent.- feleltem a kérdésére, majd én is felettem ugyan ezt.- És te hogy vagy?Milyen napod volt?- kérdeztem kíváncsian. És az is biztos, hogy nem ez volt ez első kérdésem. Valószínűleg egész este kérdések százaival fogom bombázni. Hisz időm mint a tenger. Otthon a kanapén és a tv-n kívül senki sem vár.
Miközben beszélgettünk, körbenéztem az étteremben. Szeretek ide járni, százszor csendesebb, mint az irodám, és ez azért is jó, mert nem gondolok folyton a munkámra.





(jó a kép )

Alexandra to Christopher

Christopher udvariasan kihúzta a széket a lánynak. Ebből is látszott, hogy mennyire udvarias riportalannyal dolgozhatott együtt. Örült ennek, és e jeléül egy nagy mosollyal ajándékozta meg a férfit. Rögtön helyet is foglalt az asztalnál, ami úgy látszik, hogy már előre le volt foglalva. Boldogsággal töltötte el, hogy Chris-nek jól telt a napja. És ahpgy ő is megszokta, ilyenkor nagy a nyüzsgés és a káosz az irodában, főleg reggelente. És persze este, amikor már mindenki haza szeretne menni. Alex is nagyon várta ezt az estét, és örült neki, hogy valamilyen céllal készítette el az interjúkat. Eddig is ez tötént, habár nem épp egy ilyen céllal. Nem élt már meg olyan példát, mint most. Hogy akivel riportot készített, Ő meghívta valahová. Ez lesz az első, és emiatt is mondott határozottan igent a találkozóra.
- Nekem jó napom volt. Én is elfáradtam a végére, de a jó sok interjú miatt nem panaszkodhatom - felelte mosolyogva, és lehetett látni rajta, hogy élvezi azt, amit csinál - Emellett köszönöm, hogy kérdezed, mert jól vagyok. És köszönöm - tette hozzá utólag, arra célozva, hogy hálás volt, hogy Christopher kihúzta neki a széket - Hogy ment ma a rendőrködés? - kérdezte mosolyogva és egyben kíváncsian is.

Valami okból kifolyólag tetszett Alexa lazasága. Látszott rajta, hogy az élet minden percét élvezi. Vagyis, igen "látszott". Nem tudom, hogy ez csak valami féle álca, vagy tényleg ilyen boldog.
Na de gyorsan ki is vertem a fejemből ezeket a gondolatokat, hisz nem munkában vagyok, hanem randin. És inkább Alexa-ra kéne koncentrálnom.
-Mint mindig. Egy két bolti lopás és utcai verekedés. Semmi extra.- feleltem nevetve. Tény, ez nekem megszokott dolog, de lehet, hogy egy kívülállónak már nem annyira.
A következő pillanatban a pincér lépett oda hozzánk.
-Mit hozhatok?- kérdezte udvariasan, majd idenyújtotta az étlapot.
-Én egy Natúr sertésszelet pirított csiperkével, vegyes körettel kérek.- mondtam, majd visszaadtam az étlapot és Alexa-re néztem.
-Ön hölgyem mit kér?- kérdeztem modorosan, ama sármos mosollyal az arcomon.

Alexandra to Christopher

Örült neki a lny, hogy ma semmilyen különösebb rendbontás nem történt. Mindenki tudja, hogy Rainwalls-ban sok ilyen esemény terjed el, ami miatt a nézők nem néznek jó szemmel a városra. Sok itt a bűnöző, és nem szívesen járnak errefelé. Viszont, amikor valamilyen jó dolog történik itt, akkor azt nem adják le. Alex nagyon jól tudja az ilyeneket, és emiatt is tartja fontosnak, hogy az újásgot a kezübe vevő emberek ezekről is értesüljenek. A média már csak ilyen: minden rosszabb hírről értesít, de jóról sohasem.
A következő pillanatban megjelent a pincérnő. Mosolyogva kérdezte meg, hogy mit szeretnének. Alexandra már azon gondolkozott, hogy többször is járhatna ide, mivel nagyon kedvesek az emberek és barátságos a hely. Emellett olyan csendes az irodai nyüzsgéshez képest. Senki nem siet sehová, és ez ebben az otthonos és nagyon barátságos. Ő mosolyogva hallgatta végig, amint Christopher kiválasztja az ételt. Tudta, hogyha ilyen otthonosan mozog itt, akkor biztos, hogy többször járt már erre.
- Én egy rántott sajtot kérek Cézár salátával, és rizs körettel - felelte, miután jól átnézte az étlapot. Elég nagy volt a kínálat, így kedvére választhatott.

A pincér felírta a rendelésünket, majd ismét felénk fordult.-Rendben. Máris hozom.- mondta, majd a konyha felé távozott. Imádok ide járni, mindenki segítőkész, nem zavar senki, az ételekről meg ne is beszéljünk.
Ismét Alxa-ra néztzem, aki a szokott módon fülig érő mosollyal ült velem szemben. Imádtam, amikor mosolyog, mindig van egy kis gödröcske az arcán. Teljesen elmélyültem, miközben őt néztem. De láttam rajta, hogy kicsit zavarba jött, így inkább feldobtam a következő témát.
- És mért pont az újságírás? Mért ezt választottad?-kérdeztem kíváncsian. Hisz ő tudja, hogy hogyan lettem rendőr, de én még nem tudom, hogy ő hogy lett újságíró.
E mellett még kérdések ezrei sorakoztak az elmémben. Hisz ha némi tapasztalatom is van faggatózdisban. Minden egyes bűnözőt kíméletlenül faggatunk ki. És csak remélni tudtam, hogy nem mászok bele Alexa magán életébe és szívesen mesél majd magáról.

Alexandra to Christopher

Mosolyogva figyelte, ahogy a pincérnő elmegy. Mindenki olyan kedves volt, és a hely pedig nyugodt és békés. Nem csoda, hogy sokan járnak errefelé, és próbálnak megnyugvűst találni szürke hétköznapjaikból. Itt nem is lehet a mindennapi problémákra gondolni, mert ezek nyugodt körülmények ezt húzzák magukkal. Senkinek nem lehet ezzel kapcsolatban ellenvéleménye, amíg el nem jött ide. Alex-nek jól esett, hogy azt is megtapasztalhatta, hogy milyen is egy ilyen egyszerűbb helyen lennie? Mármint, hogy ez milyen jó érzés, amikor egy csendes étterembe tér be, ahol mindenki nyugodt, és nem oda-vissza megy a rendelések miatt.
A lány egy nagy mosollyal karöltve mondta el a válaszát. Érdekesen hangzik így elsőr, hogy Ő miért is lett újságíró, de mindenkinek más a története a munkájával kapcsolatban. Lehet, hogy valakinek pont az ellenkezője, de mégis ez az ő kis története.
- Hogy miért is? - kérdezte vissza csak úgy gondolkodásképpen - Amikor kicsi voltam és iskolába jártam, akkor kaptam egy olyan feladatot, hogy hírt kell írnom. Megírtam, és ezután bemutatva nagyon sok dicséretet kaptam, hogy milyen jól is csináltam. Én is éreztem, hogy ez a szakma tetszik nekem, és emiatt kerültem oda, ahol most vagyok - mondta el - Akkor most te leszel a riporter, én pedig a riportalany? - kérdezte felvont szemöldökkel.

Látszólag Alexa-nak is tetszett ez a hely, amit természetesen nem csodálok, hisz ki ne szeretne egy hangulatos étteremben finom vacsorát elfogyasztani kellemes társaságban.
Figyelmesen hallgattam Alexa-t, miközben a munkájáról beszél. Azt már tudtam a riport közben, hogy nagy tehetsége van az újságíráshoz, na de hogy ezt ennyire szeresse is. Na az ritka. az emberek nagy rész azt a munkát végzi el, amiért több pénzt kap. Ez nem meglepő, de én például biztos nem lennék orvos. Az emberi életek megmentésének inkább ezt az útját választottam.
Amíg Alexa mesélt a pincér kihozta a rendelést. - A hölgynek rántott sajt Cézár salátával, és rizs körettel.- mondta és letette a tányért Alexa elé.- Az úrnak pedig Natúr sertésszelet pirított csiperkével, vegyes körettel.- majd elém is lerakta a tányért.-Köszönjük.-feleltem illedelmesen.
-Jó étvágyat.- mondtam fülig érő mosollyal, majd a villámat a finomnak ígérkező csiperkébe szúrtam.
- És ami azt illeti igen. Én leszek a riporter te pedig az alanyom. Már ha nem bánod.- habár a válaszától függetlenül is faggatni fogom, hisz a mai este erről szól. Megismerni a másikat.
- És mit szeretsz még csinálni az újságíráson kívül?- kérdeztem kíváncsian, majd bekaptam a villámra felszúrt finom gombát.

Alexandra to Christopher

Miközben a lány elmesélte azt a történetet, ami miatt elkezdett foglakozni az újságírással, már ki is hozták a vacsoráját. Jó gyorsan elkészült, vagy csak kis időnek tűnt, amióta egy ilyen jó társaságban lehet. Visszaemlékezett arra is, amikor éppen riportot készített Christopher-rel. Az a másfél óra is olyan rövid időnek tűnt, és most már csak egy szempillantásnak, mivel már elmúlt a pillanat. Nem csoda, hogy azt szokás mondani, hogy az idő gyorsan száll. Csalóka lehet ilyenkor az ösztönökre hallgatni, nem pedig csak megnézni az órát.
- Köszönöm - felelte ő is, amikor elérakták a tányért - Jó étvágyat! - felelte a lány is, mjad miközben hallgatta a férfit evett egy falatot a sálátájából. Nem hitte volna, hogy ma ő lesz a riportalany, nem pedig a riportet. Ilyen nem szokott lenni az életében. Persze van, amikor a szüleivel beszélget, de az teljesen más. Furcsa érzés kerítette hatalmába, de örült neki, hogy ilyen is megtörténhet az életében - Az újságírás mellett sok időt töltök a szüleimmel. Általában lovagolunk vagy kiállításokra megyünk. Igazi művészkedvelő család vagyunk - mondta mosolyogva - A következő kérdés? - kérdezte kíváncsian, miközben evett még egy falatot.

Figyelmesen hallgattam Alexa-t, miközben a hobbijáról mesélt. Lovaglás? Ezen nem túlzottan lepődtem meg. Igaz ismeretségünk még elég friss, de igen, ilyen lányka képzeltem el, aki szeret a szüleivel lenni és szereti az állatokat is. Róla elmondható, hogy egy életvidám lány. Az ilyen emberek, valami okból kifolyólag engem is megmosolyogtatnak.
Miközben Alexa mesélt én falatoztam a finom ételből. Azt hiszem ezek után ez lesz az én törzshelyem.
Látszólag Alexa elfogadta a tényt, hogy most ő a riportalany, azért ez ki is használtam.- Mit szeretsz a legjobban és mit a legkevésbé?- hirtelen jött kérdés volt. De tetszett és még én magam is elgondolkoztam rajta...

Alexandra to Christopher

A lány észrevette, hogy Christopher nem különösen lepődik meg a hobbiján. Viszont nem minden lány dicsekedhet azzal, hogy tud lovagolni és majdnem minden idejét a szüleivel tölti. Ő mégis ezt az életet választott a másik út helyett. A másik vágány a folyamatosan bulizó és otthon a televízió előtt ülő, a szüleivel nem törődő nő lenne. Ehelyett választotta a másik életmódot, amit nem is bánt meg. Örül neki, hogy boldogan élheti az életét, és van kihez fordulnia, ha baj van vagy bajba keveredik. Nem is nagyot tudja feldolgozni azt a tényt, hogy valaki miért is választja a másik utat? Ezzel szerencséje van, hogy nem kell törődnie, csak élvezni az életet. A következő kérdésen ő is elgondolkozott egy ideig. Nem sok mindennel van baja, így nehezére esett azon járatni az agyát, hogy mit szeret a legkevésbé. Nehéz megmondani elsőre, főleg, hogyha nem tudja meggondolni jól. Végül mindent összesszedve megpróbálta elmondani:
- A legjobban még ezen kívül természetesen a munkámat szeretem, de szerintem ez nagyon is látszik rajtam. A legkevésbé azt nem szeretem, amikor nem tudok semmit tenni, mert egy helyben kell ülnöm. Tudom, hogy az úsgáírás is ilyen, de azt szeretem - mondta mosolyogva, majd evett még egy kicsit, miközben a következő kérdést várta kíváncsian.

Figyelmesen hallgattam Alexa-t, miközben a vacsorámból falatoztam. Habár kicsit összezavart ezzel a válaszával de ez még jobban megerősítette bennem azt a tényt, hogy nem egy egyszerű hölgyeménnyel ülök szemben. Sőt, ami azt illeti igencsak bonyolult. De Christopher Thompson igen is szereti a bonyolult dolgokat.
-Egyedül élsz?-kérdeztem egy kajsza mosollyal az arcomon. A kérdésem egyszerűnek tűnt, habár inkább arra voltam kíváncsi, hogy van-e egy másik pasas az életében. Habár ha igen-t mondott erre a vacsira kétlem...

Alexandra to Christopher

Miután Alex adta a választ, még egy kicsit evett a vacsorájából. Nem csodaálta, hogy Christopher ezt a helyet nézte ki, mivel nagyon ízletes a fogás, amit rendelt magának. A hely nyugodt, csendes és nem mellesleg nagyon barátságos is, ami azt jelenti, hogy öröm idejönni. A hétköznapi szaladás itt cseppet sem látszik meg, se az éttermen és nem is a dolgozókon. Jó kikapcsolódás itt lenni, mégha csak egy kávé erejéig is érezhetik ezt az érzést. Nem sok olyan dolgo van, ami ennyire megtetszik a lánynak. Főleg nem egy ilyen kávéház, ahová nem is sokszor szokott járni. Viszont, lehet, hogy a közeljövő mást fog hozni.
A következő kérdés egy nagy mosolyt csalt az arcára. Nem csodálta, hogy előbb-utóbb ez fel fog tűnni, hisz az ilyen találkozóknál ez kihagyhatatlan.
- Egyedül élek - felelte mosolyogva - Mi mást gondoltál volna? - kérdezett vissza, csak úgy még megerősítésképpen. Örült neki, hogy ez is szóba került, hisz ez egy halasztást nem tűrő kérdés. Már mint a férfiak szemében.

Ennek a válasznak viszont nagyon örültem, de azon, hogy visszakérdezett kicsit meglepődtem. Még az étel rágását is abbahagytam hirtelen és a megfelelő válasz után kutattam.- Tudod, megfordult a fejembe, hogy lehet férjed.- mondtam kicsit bizonytalanul.- De az is meglehet, hogy a szüleiddel laksz.- mondtam mosolyogva, de csak a helyzetet próbáltam menteni. De láttam, hogy Alexa is csak mosolyog.
-Kis korodban sem volt más álmod az újságíráson kívül?- kérdeztem kíváncsian. Viszont, ha velem csinált interjút, akkor az újságban mért ne lehetne egy riport a szerkesztőről? Mert Alexa-ról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas.

Alexandra to Christopher

Csak mosolygott tovább Alex a férfi további mondatain. Nem csodálta, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy a szüleivel él együtt, mivel nagyon ragaszkodik édesapjához és édesanyjához. Bár, ennek van alapja, de nem igaz. Egyedül él az ő nem kicsinek mondható házában a város szélén. Nem kicsi, hiszen a sok, hosszabb látogatás során helyet kell találni a házban. Persze, ott van mellette a farm is, amit nem csak ő egyedül, hanem a rokonai is ápolnak. Mondhatni, hogy nem is olyan városi, hanem inkább egy vidéki lány, aki nagyon szeret lovagolni.
- Kiskoromban teljesen más akartam lenni. Mivel édesapám állatorvos volt, így én is az szeretttem volna lenni. Sokáig úgy gondoltam, hogy az leszek, de utána jött az a bizonyos iskolai feladat, és másként lett - felelte, majd megint evett egy kicsit a vacsorából.

Gyorsan repült az idő, amit nem is csodálok, hisz már elég régóta faggatom Alexa-t és hál' Istennek elég sok dolgot megtudtam már róla.
Állatorvos? Ezen kicsit elmosolyodtam, hisz ha ő most egy állatorvosi rendelőben dolgozna, akkor valószínűleg az életben nem találkoztunk volna, már csak azért sem mert se kutyám, se macskám se egyéb háziállatom, nem mintha nem szeretném az állatokat, csak valószínűleg otthon ülne csóró állat egész nap, mivel nem töltök túl sok időt otthon.
Miközben Alexa-t hallgattam mát körvonalazódott a következő kérdés.
-És mit szeretnél csinálni 20 év múlva?-kérdeztem kíváncsian.

Alexandra to Christopher

A következő kérdésen Alex egy kicsit elgondolkozott. Ez a kérdés sohasem fogalmazódott meg benne, tehát válasza sincsen rá. Nem olyan könnyű elképzelni, hogy húsz év múlva mt szeretne csinálni, hiszen a jövő mindig tartogat váratlan meglepetéseket. Ezt már ő is megtapasztalhatta, amikor hirtelen betört az életébe az újságírás. Az is hirtelen jött, csak egy iskolai feladat miatt. Nem nagyon tudott pontos választ adni a kérdésre, de mégis felelt a kérdésre.
- 20 év az még sok idő. Lehet, hogy még mindig az újságírással foglakozom, de az sem biztos. Örülnék neki, hogyha folytathatnám, de annak is, hogyha én már akkor a házamban laknék a lovakkal az istállómban - felelte mosolyogva, majd várta a következő kérdést is.

Ezen a kérdésen még én magam is elmerengtem. Remélem akkor már lesz családom és talán előléptethetnének rendőr főkapitánnyá. Na igen, az lenne minden álmom, de ha most jól bele adok mindent, akár teljesülhet is.
A következő pillanatban ismét Alexa mosolyán akadt meg a szemem, nem tudom mi, de volt benne valami magával ragadó.
-És mióta élsz itt?-folytattam a faggatózást és csak örültem, hogy ez nincs annyira ellenére és egyre többet és többet tudtam meg róla. És ennál jobban is tetszett a személyisége.